Ez a poszt a 2016 októberében megtett hajóutam napi eseményeinek naplója, mely négy, kevésbé egységes részletben már korábban megjelent. Ez itt most az átszerkesztett, és kiegészített változat.

csütörtök, október 20. – utazás Bergenbe, becsekkolás
A részleteket lásd az általános tudnivalóknál az előző posztban.

péntek, október 21. – Hjorundfjord és Ålesund
- Már tegnap, tehát az első este el akartam kerülni az olyan asztaltársakat, akik alkoholt isznak, mert nem éreztem volna jól magam közöttük, ezért két korombeli hölgy mellé huppantam le a még nem ültetett, tehát szabadon választott vacsorára. 'Jól beleválasztottam’, mert két beszélgetni kedvelő valakire leltem, akik – ’kis kerülővel’ - Ausztráliából jöttek az útra, mert hogy ott túl meleg van. Az angoltudásom azonban sajnos nem alkalmas beszélgetésre. Ennek ellenére másnap a reggelinél már integettek, hogy oda menjek, a svédasztalos ebédet szerencsére megúsztam (kétféle halat is ettem: lapos-halat és lazacot is, háromféle kaviárral). A 45 fős faluban tett séta során viszont megint találkoztunk, kölcsönösen lefényképeztük egymást. Aztán délután mutatja nekem az egyikük, hogy ugye hozzájárulok: a képem már meg is jelent az útiblogjában.

- Még tegnap este egy kissé zavart hölgy kérdezte németül a folyosón, hogy nem tudok-e olyan zuhanyozót, ahol víz is folyik a csapból – ezek szerint mások is laknak az enyémhez hasonló alacsony komfortfokozatú kabinban. És mit ad a sorsom, ma este, és még további 9 vacsoránál ő ül majd velem szemben az asztalnál. Mint ma kiderült, a zaj és a rezgések miatt egy fedélzettel fentebb kérte magát. Enyhíti a helyzetet, hogy a másik két állandó asztaltárs egy korombeli német házaspár, mindkettejük foglalkozása és szakterülete is ugyanaz volt, mint az enyém. Velük legalább beszélgetni tudok, kár, hogy csak Kirkenesig jönnek.

- Ma dél körül pár órát egy csöppnyi falucskában töltöttünk, és bár egy hegyi túra is volt a kínálatban, de nem is az volt a lényeg, hanem az odavezető út a Hjorundfjordon át, utána meg annak egy kis mellékágában hajóztunk.

- Estefelé pedig Ålesund városában töltöttünk egy kis időt, ahol hangulatos sétát tettem. A város elsősorban szecessziós stílusú városközpontjáról ismert; 2007-ben egy szavazáson a norvégok, 2009-ben pedig a The Times is Norvégia legszebb városának választotta.

 - Megfigyeltem, hogy majd minden kikötésnél szállnak fel és szállnak le helyi utasok, ez a hajó tényleg olyan nekik, mint egy távolsági buszjárat.

szombat, október 22. - Trondheim
- Említésre méltó, hogy délben kivételesen nem halat, hanem csirkét ettem (este meg rénszarvas szeletet).
- Mai hosszabb megállónk Norvégia harmadik legnagyobb városa, Trondheimban volt - bennem ilyen hangulatot hagyott:

- Szervezett program lehetett volna: városnézés a katedrálissal együtt, valamint a Munkholmen sziget.

- Ma este, valamikor 10 után mondta a hangosbemondó, hogy a hajótól balra látható az északi fény. Még egyszer beöltözve fel a felső fedélzetre, és tényleg: még nem túl erős, de határozottan látható fény, balra előre, a Göncölszekér alapján kb. északi irányban, a látóhatár felett feltűntek a zöldes foltok – és persze a jobb láthatóság érdekében a világítást is eloltották. Ahogy haladtunk, visszafelé nézve eltűntek, előre újra feltűntek a foltok-sávok – mintha csak kísérték volna a hajót, és időnként megjelentek benne fényesebb sávok is. Az jutott eszembe, hogy ’kicsi és savanyú’, azaz még gyenge fényű, de már az enyém! Ha csak ennyit látnék az úton, már azzal is elégedett lennék – de biztos lesz ez még erősebb is! :-) A nyilvánosan is elérhető GPS kijelző szerint kevéssel az északi szélesség 65° fölött jártunk, az északi sarkkört valamikor holnap reggel fogjuk átlépni.

- Fényképet nem tudtam csinálni róla, annyira fényes nem is volt, meg nem is biztos, hogy a haladó és billegő hajó alkalmas a hosszú záridejű felvételekhez.

Mivel később sem biztos, hogy jó felvételeket tudok csinálni, a Hurtigruten rövid reklám-videóját ajánlom kedvcsinálónak. Már a felkészülés során is többször kitettem teljes képernyőre, és csak gyönyörködtem:  

- Megkérdeztem a recepciós fickót, hogy lenne-e lehetőség fényképet csinálni a hajómotorról – természetesen a blog érdekében. Felírta az adataimat, és mondta, hogy majd szól, ha mód lesz rá.

- A menetrendből adódik, hogy a szolgálatot teljesítő hajók rendszeresen találkoznak, erre a hangosbemondó is felhívja a figyelmet. Ma este viszont azt mondta, hogy a mára jelzett találkozás elmarad, mert a hajó valahol elromlott, az utasait szétosztották más hajókra, és az majd a javítás után egyenesen Bergenbe megy. Ilyen is van!
 
vasárnap, október 23. – sarkkör-átlépés, Lofoten szigetek, de már sötétben
- Épp reggeliztem, amikor jött a bejelentés, hogy kb. 10 perc múlva átlépjük a sarkkört, tehát az északi szélesség 66 fok 33 percét. A nyilvános GPS kijelző képe a bizonyíték róla:
- 9 előtt találkoztunk a Hurtigruten délre menő Polarlys nevű hajójával.

- Tulajdonképpen elég furcsa, de 'nagggyon-nagggyon' kényelmes, ahogy az ember készenlétben ül a különböző szalonok egyikében, elfoglalja magát valamivel, aztán jön egy bejelentés, hogy jobbról ez, majd balról az látható; akkor notebookot letenni, kabát-sapka fel, fényképezőgép a nyakba, aztán vadászat a legjobb képre.

- Az előbb éppen Norvégia második legnagyobb gleccserére kellett volna rálátnunk.

- Késünk: Ørnesbe 9.15 helyett csak 10-kor értünk be, a késés oka, ahogy bemondták, hogy valahol az éjszaka túl sok raklapot kellett berakodni. Azt, hogy a hajó mindenféle ipari és háztartási terméket is szállít, szinte minden kikötésnél meg lehet figyelni.
 
- A késés miatt aztán minden csúszott kicsit az időben, a sarkkör átlépésének alkalmából megtartott délelőtti Neptun-ceremónia is: a jeges víz nyakba öntése azonban nem maradt el. Neptun és segédje:

Ő lett a nyertese a lottónak: mikor is lépjük át a sarkkört. Az egyik nyereménye: ő kapta az első nyakbeöntést.
- Tanácsom ezzel kapcsolatban, saját példámon: inkább a tegnap levetett fehérneműt érdemes felvenni az avatáshoz, mert hiába igyekeztem magam jól előkészíteni, meg a jégkockákat kerülő úton elengedni a hátamon, a víz megtalálta a maga útját, majdnem a cipőmig – és útközben minden nedves lett. Ez is egyfajta ' Ice Bucket Challenge' csak éppen merőkanálnyi jégkockás vízzel, kivéve a crew új tagját, akinek vödörrel mérték az adagot.

- Hamar ebédeltünk, mert 1-re Bodøba értünk: sétalehetőség a városban – de vasárnap délben ott aztán tényleg semmi élet és semmi néznivaló nem volt. Asztaltársaim a közeli Saltstraumen látására mentek busszal, de csalódottan jöttek vissza, valahogy nem a megfelelő időben jártak ott, most nem áramlott olyan erősen, ahogy ígérték. (A Saltstraumen egy szűk tengerszoros, a tengeri árapály váltakozása itt a világ legintenzívebb torlóáramlását hozza létre, látványos és veszélyes örvényeket (maelstrom) keltve.) A látogatás intenzívebb formája a gumicsónakos látogatás lehetett volna.

- Bodøból 3 után indultunk tovább Lofoten szigetek felé, a nyílt tenger kissé borzoltabb a szigetek közötti víznél, de kezdetben nem lehetett érezni. Később azonban annyira billegett a hajó jobbra-balra, hogy kinyílt az ajtó is.

- Este 11 körül megint volt északi fény: most nem a horizont felett, hanem jobbról és balról is széles, bár nem túl erős és felfelé haladó sávok formájában, mintha csak egy ívet akart volna alkotni a fejünk felett. Kicsit később egész erős foltok  is megjelentek, csavarodásokkal együtt. Bár tudtam, hogy sok reményem nincs jó képet csinálni, de csak próbálkoztam, néhány elmaszatolódott foltot már sikerült is felvenni, de hát másodpercekig kézben tartott géppel nem is várható más. Holnap este tehát ki kell próbálni a gorillapodot!

- Éjfél előtt értük el a Vestfjord bejáratát, mely a Lofoten és a Vesterålen szigetcsoportot választja el. A fjord bejáratánál egy kicsit 'helyben járt' a hajó, és közben reflektorokkal világították meg a fölénk meredő sziklafalakat – sokat persze nem lehetett látni belőle, de majd visszafelé nappal jövünk, akkor lesz érdemes szétnézni.

hétfő, 2016. október 24. - Tromsø
- A Lofoten szigetek utáni hosszabb megálló: Tromsø, Norvégia nyolcadik legnagyobb városa. Állítólag itt van Norvégiában a legtöbb faház egy csomóban, hozzá egy fából készült „katedrális”. Sétáltam vagy másfél órát a városban, voltam bent a templomban is, de az egész egyébként nem tett rám túl nagy benyomást.


- Szervezett programok: Jeges-tengeri katedrális, látogatás a husky kutyáknál
- Este későn megint volt szép északi fény, de már nem sokat láttam belőle

kedd, 2016. október 25. – Honningsvåg és a NORDKAPP !!
- Délelőtt 10.10-kor érünk be abba a szorosba, ami a szárazföldet elválasztja a Nordkapp szigetétől, Mageroyatól, innen még egy óra Honningsvåg.

A Nordkapp-kirándulás  
Ahogy az első részben említettem, hogy az út egyik motivációja fiaim Északi fokkal (alternatív: Nordkapp) kapcsolatos ugratása volt. Északi-foknak több földrajzi helyet is neveznek, Európában ez az elnevezés a kontinentális Európa legészakibb pontját jelenti, ez a norvégiai Nordkapp. Annak ellenére, hogy nem is a szárazföldön, hanem egy szigeten fekszik... A tudnivalókat a magyar Wikicikk ismerteti.

Amíg meg nem kaptam az út menetrendjét, abban a hitben voltam, hogy a hajójárat megkerüli Mageroya szigetet, és ezzel együtt megoldja az egész Nordkapp kérdést is – úgyis északabbra járok majd, mint a fiúk. Mert a kirándulás drága, nem voltam biztos benne, hogy azt az 1369 NOK-ot ki szabad-e és érdemes-e érte adnom. Olvastam róla ugyanis véleményeket, hogy nincs ott semmi, az a földgömbös fénykép nem annyira fontos, és még csak nem is a legészakibb pontja Európának, mármint a szárazföldnek. Mások meg azt írták, hogy milyen érdekes az egész komplexum. A hajó azonban délről kerüli meg a szigetet, és éri el Honningsvåg városát, a kirándulások kiindulási helyét.

Végül is úgy döntöttem, hogy mégis megnézem. Honningsvågben hamar buszra szálltunk – angolosok, németesek külön-külön, és menet közben ment az ismertetés, jobbról ez, balról az látható. Közben átléptük az északi szélesség 71. fokát. A terep elég hullámos, az út többször is a partközelben vezet, és mintegy 40 percig tart. Így aztán jó másfél óra maradt megnézni a platón a látnivalókat. A látványos sziklaplatón létesített látogatói központ látható része a Norkapphalle, többi szintje pedig a sziklába van bemélyítve, panoráma mozival, fénybarlanggal, a felfedezéséhez kapcsolódó életképekkel.

A hely kiválasztásával egyet lehet érteni! Ez itt nagyobbik fiam fotója a Nordkapp platójáról még 2000-ből.

Ugyanez közelebbről:

És ha már ott van az ember, a fényképet a földgömbbel a háttérben nem lehet kihagyni, ezért az egyik útitársat kértem meg, hogy fényképezzen le, de az ott nem én vagyok:

Aki ott áll a földgömb alatt, elmondhatja a kissé módosított mondókát:
'Előttem van Európa, hátam mögött a Spitzbergák szigetcsoportja, kicsit messzebb pedig az Északi sark, a nap balra kel, jobbra pedig nyugszik.'   

A földgömbnél töltött pár percben, amíg az ember fotózkodik, nem fáztam át teljesen, de azért a jeges szél erejét már érezni lehetett, a farmer alá elkelt volna valami. Utána, már az épületen belül  - a „csúcs-csoki” (Benedek István: Barangolás az Alpokban) folyékony változataként - nem sajnáltam magamtól egy Akvavittel „hígított” forró csokit.

A többszintes épületben természetesen van szuvenírbolt: rénszarvasok, jávorszarvasok, jegesmedvék minden formában és méretben. Meg vannak különféle bemutató életképek a Nordkapp híres látogatóiról, művészi fény-hang összeállítás, aztán egy negyedórás film arról, hogy is élnek az emberek ezen a vidéken a négy évszakban.

És végül is nem bántam meg, hogy elmentem, és valami különleges, kicsit talán ünnepélyes hangulat uralkodott el rajtam, egyrészt, hogy tényleg eljuthattam ide, és valahogy még a tegnap (sajnos csak angolul) hallott előadás hatása alatt voltam, amit a norvég történelemről csak angol nyelven adnak elő (nem véletlenül, mert egyes részeit a németek biztos nem szívesen hallanák) – tele hazaszeretettel. Aztán hatott rám a Nordkapp centrumban látott negyedórás film is. Furcsa hangulatba kerültem, mély szimpátiát éreztem Norvégia és főleg a környék kemény körülményei között élő és dolgozó polgárai iránt.  

szerda, 2016. október 26. – Kirkenes és Vardø, a FÉNY napja
- Bolondítom itt az alkalmi és állandó asztaltársakat, hogy az étkezés befejezése után valami értelmeset mondjanak már. A mi ’egészségünkre’ mondásunknak németül nem találtam megfelelőjét, csak motyognak valamit a további szép napról, estéről, és mintha angolul se nagyon lenne ilyen. De persze nem nagyon készek átvenni ezt a nehéz szót. Ma ebédnél meg heccből magyarul mondtam, hogy jó étvágyat, és osztrákok válaszoltak, hogy haha, magyar vagy (egyébként egyedül a hajón).

- Vacsoratársaim közül a házaspár Kirkenesben, az út fordulópontján kiszáll, de mivel egyelőre nincs megfelelő repülőjük visszafelé, még 3 napot itt dekkolnak a városban. Amikor kérdeztem, hogy mit lehet itt csinálni, az volt a válasz, hogy SEMMIT.

- Aztán 9 körül megérkeztünk Kirkenesbe, és kiszálltam, hogy járok egyet, igazából mást nem is lehet csinálni. Mert az orosz határhoz szervezett ’kiránduláshoz’ nem volt kedvem, pedig – mint később asztaltársamtól megtudtam – ott az idegenvezető lett volna a látványosság: egy magyar legény próbál helytállni a sok jelentkező között. Összesen mintegy 30 utas szállt ki itt végleg, és kb. 20 új jött helyette.

- És igen, nincs mese, ez már itt az út fordulópontja, innen már visszafelé, tehát dél felé megyünk :-((.

- Kirkenesben feltűnő, hogy az egyes utcanevek, intézménynevek oroszul is ki vannak írva, talán azzal is összefüggésben, hogy az ipari kikötőben két nagyobb hajó állt: a lestrapált Sokol halászhajó sok-sok kúpos kosárral. Egy fickó megszólított, honnan is jövök, ott egyértelműen én voltam a különlegesség. Aztán angolul-oroszul kibogarásztuk, hogy a halászat célja rák, de nem a környéken híres „Red King Crab”, azaz királyrák a cél (külön kirándulás is van ezzel kapcsolatban), hanem csak valami kisebb. A másik hajó az Akademik Shatskiy, erről nem derült ki biztosan, mit is csinál (oroszul ugyan rákérdeztem, de a választ nem nagyon értettem, talán ’nyefty’ azaz olaj ügyben járt?  Mindegy is.)

- Aztán még hallottam és olvastam is valahol, hogy a határ 30 km-es körzetéből a orosz lakosok szabadon átjárhatnak vásárolni (az egyik legkedveltebb cikk a Norvégiában támogatott árú pelenka), ezzel magyarázható a helyi viszonyokhoz képest túlzott méretű áruház is.

- Benéztem egy barkács áruházba, mert útba esett – csak a hólapát-kínálatuk volt kiemelkedő. Meg láttam közelről különböző korú és használt motoros szánt is, 60-80 ezer NOK-ért is. Az időjárás gyönyörű napos, de azért hideg van, minden pocsolya be van fagyva.

- Vardøban 4 körül már eléggé sötétedett, de azért bejártuk a 14. században épített nyolcszögletű erődöt, ami az oroszok elleni védelmet szolgálta. A Wikipédia Vardø lapja magyar vonatkozású adatokat is tartalmaz.

- A hajón az ebédlő szintjén egy jegesmedve-bőr van a falon, a tappancsait műanyag burkolat védi. Megkérdeztem, így már tudom: nem az embereket féltik a karmoktól, hanem a karmokat az emberektől – mert hogy szívesen viszik szuvenírnek.

- És este 6 körül tobzódott a FÉNY, a sarki fény, a hajó előtti látóhatártól a hajó mögötti látóhatárig, néha egyetlen ívben, máskor megcsavarodva, nem egyszer több színben is - egyszerűen csodálatos. Most a saját fényképeim is jobban sikerültek, de hamar ráhűltek az ujjaim a fényképezőgép kioldó gombra. A gorillapod a korláton nagyon rázkódott, ezért egy oszlopra erősítettem, a több másodperces expozíció alatt persze egy kicsit így is berázódtak a képek, akár a hajótól is. Kis teljesítményű gépemtől ennél sokkal többet nem is várhatok.

csütörtök, 2016. október 27. – Hammerfest és ’fényriadó’
- A reggeli után elolvastam, mit kellett volna tudnom Vardøról, meg a boszorkányégetés emlékművéről, hogy hihetőbben tudjak bólogatni, amikor az ausztrál útitársak majd beszélnek az esti taxis útjukról. Ők hívták fel a figyelmemet a hely magyar vonatkozásaira, ld. a Wikipédia vonatkozó cikkének Történelem fejezetét. Angol nyelvű blogjukban külön cikket szenteltek a vardøi boszokányégetésnek, és meglátogatták az annak emlékére létesített emlékművet is.

- Erősödik a szél, most 8-as erősségű (20 m/s), azt mondják, ezzel meg is fog változni az idő,  

- Séta Hammerfestben – rendes kis összeszedett város, valahonnan ismertem a nevét, azt hittem téli olimpia volt itt, és arra szedte össze így magát, mert nekem Ålesund után az egyik legtakarosabb helynek tűnik. Mint kiderült, itt ugyan volt olimpia, de nagyon régen, akkor még nem éltem.

- Este 6 után megint ’fényriadó’: bemondta a hangosbemondó, hogy sarki fény van mögöttünk – nosza, mint a megbolydult hangyaboly, kapta össze magát mindenki, és igyekezett a hátsó fedélzeten jó pozícióba kerülni a fényképezéshez. A sötétben aztán alig győzte az ember kerülgetni az állványokat.

- Bár a felhők nem engedték láttatni az egészet, ez volt a teljes út legszínesebb mutatványa. És az egész nem is tartott 20 percnél tovább. A következő hatos képsorozat pl. 2 percen belül készült, csak győzze az ember nyomogatni a fényképezőgép gombját:

- Csak utólag állapítottam meg magamban, hogy a sarki fényt mindenki fényképezni szerette volna, pedig ha a látóhatár több irányában is megjelenik, úgyis képtelenség a teljes kiterjedését befogni.

péntek, 2016. október 28. – Lofoten szigetek megint sötétben, ráadásul esőben
- Harstad: szervezett program lehetett volna: ismerkedés a Vesterälen szigetekkel

- A jobb oldalon felhőben van a hegyek csúcsa, a balon még van remény napsütésre

- Stokmarknes: itt van a Hurtigruten múzeuma, sok-sok hajómodellel, egykori berendezési tárgyakkal és tengerészeti eszközökkel, a látogatás végén pedig át lehet menni a parton felállított, 1956-ban készült és 1999-ig szolgálatban állt MS Finnmarken (II) hajóra, amelynek helyreállított berendezési tárgyai az ötvenes évek stílusát tükrözik, más részei még rekonstrukció előtt állnak.

- Már esőben és félsötétben: Raftsund és a Trollfjord, utóbbihoz jött az első eső, meg a földig lógó felhők – így aztán a trollok szűk fjordja, amibe a hajó a rosszabb idő ellenére is bemerészkedett, még misztikusabbnak tűnt.

- Aztán 6 körül az ablakomat csapkodta a hullámzás.

- Este még egy kis séta Svolværben, a központja egész modern, és rendes, és a nedves városban mintha hó nyomát is felfedeztem volna.

- A Lofoten szigetekről nem tudok sokkal többet mondani: oda és visszafelé is rossz az időpont, vagy már, vagy még sötét van. A meghirdetett program: ismerkedés a szigetek életével az érdeklődés hiánya (és persze a sötétség) miatt elmaradt.

- Este a magyar fecsegésemmel megint elindítottam egy érdekes beszélgetést: egy norvég tengerész, aki éppen hazafelé tartva szállt fel a hajóra, Bodø után jól szórakozott rajta, ahogy a teáscsészével egyensúlyoztam a billegő hajón. Mondott is valamit a társának, én meg magyarul válaszoltam, erre megkérdezte, honnan jövök. Amikor meghallotta, a következő szava Budapest volt, meg hogy mennyire szeret ott lenni, aztán meg hogy volt egy Pannónia motorja – és hogy az milyen jó és erős volt. Meg hogy egy 1954-es, tehát még csapott hátú Warszavájuk is volt, meg egy Volga is. És hogy ezek hogy bírták az ottani telet is.  
 
szombat, 2016. október 29. – sarkkör-átlépés, most délre haladva, búcsúvacsora
- 9 után valamikor újra átlépjük a sarkkört, a 66 fok 33 percet, csak most délre haladva. Mivel az időjárás nem túl kellemes, ezért a sarkkör átlépésének ünneplése (hiszen új utasok is vannak a hajón) most egy kanálnyi csukamájolaj lenyeltetésével történt (ami azonban többféle halból is készülhet) – az ajándékba adott speciális kanál érdekében ezt is vállaltam - mivel nincsenek gyerekkori rossz emlékeim, előítéletek nélkül: halízű az olaj, de nem kellemetlen.

- Aztán képeslapok és bélyegek vásárlása, rányomva a hajó saját postapecsétje – ez már a búcsú kezdete.
- És már itt a köd is – és még esik is!
- A búcsúvacsora most túl későn, fél 9-kor kezdődött, túl sok volt, megittam első (és utolsó) sörömet a hajón.

vasárnap, 2016. október 30. – Kristiansund esőben
- Reggel ismét Trondheim, most csak egy kicsit sétáltam a közelben.
- Aztán a visszatérés után a meglepetés: fel lehetett menni a hajóhídra és jó beszámolót kaptunk a kapitánytól.

- Sok mindenről beszélt a kapitány, a hajó egyensúlyáról, a navigálásról, annak vadonatúj készülékeiről, és hogy maga jelentkezett erre a hajóra, meg hogy most is 7 tanonc van a hajón a különböző szakterületeken. És hogy nagyon reméli, hogy a Lofoten még legalább 10 évig szolgálatban marad.

- Akkor éppen 13,7 csomóval mentünk, de hátszéllel és áramlás segítségével akár 21 csomót is el lehet érni.
- Már félsötétben: Kristiansund, de esett az eső.

hétfő, 2016. október 31. – készülődés a kiszállásra, az utazás vége
- És az utolsó reggel: már délelőtt 10-re kérték kiüríteni a kabint, tehát össze is kellett pakolnom, és a csomagokat kitenni a folyosóra.

- Már fél 12-től lehetett ebédelni.

- A hajót az érdekesebb helyeken úgy irányítják, hogy az egyes szigetekhez minél közelebb haladjunk el.

- Aztán már a búcsúzkodás következett.

- Egész reggel esett, és persze Bergenben és a környékén is, szép kis fogadtatás!

A norvég Hurtigruten postahajóján tett utazásom a menetrend szerint véget ért, október 31-én hétfőn délután visszaérkeztünk Bergenbe.

Az út végét az utolsó ’goodbye’ jelentette (a hajó elhagyásakor a szkennelés után hallható gépi hangon, visszatéréskor pedig a ’welcome’), ami után már nem mehettem volna vissza a hajóra.

Ezt a bergeni 'bevonulást' és délutánt azonban nem így képzeltem: csak esik és esik, tehát a város hű maradt hírnevéhez, mármint hogy ő Norvégia, vagy akár Európa legesősebb városa. Más kérdés, hogy az időjárásjelentés szerint sem előtte, sem utána nem ilyen volt, és nem is ilyen lesz az idő, csak épp ezen a hétfőn. Olvastam valami hegyről, ahova érdemes lenne felmenni - de hiszen ott a kép jobb felső sarkában ki sem látszik a felhőből!

Bergen világörökség részét képező fából készült kereskedőházai: Bryggen

Bergenben, amíg a cipőm el nem ázott

Ha ma, tehát közvetlenül a hajóról való kiszállás után, délután indulnék haza, nagyon későn érnék Pestre, és mivel még tovább is kell utaznom, megint ott kéne aludnom, mert már nincs vonatom haza. Ezért is terveztem úgy az utat, hogy a délután fél 3-as érkezés után Bergenben maradok, kicsit szétnézek, ott is alszom, és másnap már délután 3-ra Pestre is érhetek. Idefelé úgysem láttam Bergenből semmit, és úgy nem lehet hazamenni innen, hogy fogalmam sincs róla. Szállodát a belvárosban foglaltam, egyszerű, viszonylag olcsó, és nagyon közel van a buszjárathoz, ami majd reggel a reptérre visz.

A szállodai becsekkolás és lepakolás után az eső ellenére mégis mentem egyet járni, hogy legalább lássak valamit. Könnyen megtaláltam Bergen óvárosi részét, a Bryggent, de mivel folyamatosan esett, a fényképezéshez mindig fedelet kellett keresni. Azért lett néhány jó kép is, meg a faházak közé is be lehetett menni több helyen. Messze azonban nem jutottam, mert masszív téli cipőm megadta magát az esőnek, az esőköpenyről lefolyó vizet meg a nadrágom szára szippantotta fel, innen kezdve aztán a séta már nem volt túl nagy szórakozás.

Este még volt idő összeszedni a gondolataimat, befejezni a napi jegyzeteket, és este valahogy túl nagy volt a csend, hiányzott a hajómotor álomba ringató zakatolása.

Hazautazás
Elvileg jó és viszonylag gyors megoldásnak tűnt másnap Londonon át hazarepülni, a gyakorlat azonban másként alakult: az időjárásra hivatkozva Londonból nem indult el a gépünk, helyette káosz és újra boarding, autóbusszal 10 perces reptérnézés, egy óránál hosszabb várakozás a betonon, a végén már csak arra várva, hogy a betonra letett csomagokat valaki berakja a gépbe. Sajnos, az enyém nem volt közöttük, csak három nap múlva kaptam meg. A végén 3 órás késés Pestig, de az utolsó IC-t szerencsével még elértem.

MS Lofoten – életre szóló élményben részesítettél, köszönöm!

Utóhang hónapokkal később

A Hurtigruten postahajó-járattal megtett út már több hónapja véget ért, a hajónk azóta már még sokszor megtette a körutat. Az itthoni hétköznapokban csak lassan csillapodott bennem az eufória, mert az út hangulatát fenn tudom tartani, hogy a hajó webkameráján nyomon követem, mikor hol is jár a hajónk. Így láttam, hogy változott meg az időjárás, mennyivel több lett az esős nap, és hogy a legészakibb területeken november 18. után már nem ment a Nap a horizont fölé. Jópofa, ahogy a norvég időjárás-előrejelzés ezt az állapotot a kalapos napocskákkal jelzi:  

Mit is őriztem meg az élményekből?
Ez az utazás nem arról szólt, hogy egy hajóra több ezer ember van összezárva, akik időnként kiszállnak, és néhány órára megszállják az adott kikötőt, megtöltik az utcákat, majd az ingyen-wifis helyeken megnézik az emailjüket, aztán visszamennek a zsúfolt, hangos hajójukra.

Nekem ez az utazás mindenek előtt a természetről, benne az égbolt és a hegycsúcsok fény-árnyék játékairól, a csendről, a szépségről, a harmóniáról szólt akkor is, ha naponta többször is ember alkotta településeket és kikötőket érintett.

Mert ha nappal kegyes az időjárás, akkor a partközelben mindig van néznivaló, napszaktól függően más és más háttérrel, más megvilágításban és árnyékokkal. Sötétedés után pedig úgyis az eget bámulja az ember, hátha épp akkor pillantja meg a várva várt „FÉNYT”, a sarki fényt, ami ősztől tavaszig ennek az útnak az egyik legfontosabb és legkeresettebb motivációja és motívuma. Nyáron pedig a lemenni nem akaró napot, az ennek következtében fellépő különleges fényviszonyokat és háttereket, árnyékokat figyelhetjük és rögzíthetjük fényképen, vagy emlékezetünkben.    

A Hurtigruten hajói emberméretűek, nem is rohannak, tartják a szolid tempóra szabott menetrendjüket. Hogy a max. néhány száz turista a részletekhez is közelebb kerülhessen, itt is szerveznek kirándulásokat. Az MS Lofotenen azonban senkinek sem hiányoztak a nagy hajókról ismert animátorok, az esti színház-előadások, a zöld-fehér-piros zászlókat lengető és éneklésre buzdító pincérek és szakácsok, a zakós-nyakkendős vacsorák és a különböző témaesték. Én magam nem vágytam arra sem, hogy egy medence mellett órákat a napon feküdhessek, persze ott is sokadmagammal.

A nagyobb kikötőkben eltöltött néhány órányi idő alatt persze csak futó benyomásokat kaphat az ember, jó felkészüléssel azonban elég az idő a legfontosabb látnivalókra. Utána, ha teheti és akarja, akkor egy külön út keretei között részletesen is utánajárhat az elmulasztott nevezetességeknek. Norvégia, még látjuk egymást!

Ez a látvány pl. meglehetősen foglalkoztat, ha nem is mennék el érte egészen a Nordkappig :-)