Nemrég újra láttam egy filmet a tévében az NDK egykori üdülőhajóiról. Igen, voltak ilyenek is, melyek több szempontból ma is megállnák a helyüket, de persze több olyan különleges jellemzőjük is volt, amik a korban és a politikai környezetben gyökereztek.

Az NDK-s polgárok számára különleges lehetőséget jelentett egy ilyen hajóút, mert aki részt vehetett a hajóúton (alkalmanként kb. 500-an), az Kelet-Berlin 1961-es bezárásáig megtapasztalhatta a határok nélküli szabadságot, utána pedig a gondtalan üdülést. Egyesek lottón nyerték az utat, vagy utazási irodánál fizettek be rá, de a legtöbbjük a munkahelyétől kapta a kitüntetésnek számító utazást. Ez akkoriban nagy szó volt, hiszen még nyugaton sem sokan jutottak el ilyen drága üdülőhajós utakra.

Az első hajót ilyen céllal 1960-ban vásárolta az NDK Svédországból 20 millió koronáért, az eredeti neve Stockholm volt. A róla szóló német Wikicikk . 

A Stockholm személyhajó a világ legrégebben szolgálatban álló, atlanti átkelésre is alkalmas hajója. 1946-ban Svédországban készült, 1948-ban tette meg első útját NewYorkba. Eddig összesen 12 néven szolgált, jelenlegi neve Astoria. Az NDK-ban a hajó 1961-től 1985-ig Völkerfreundschaft (= népek barátsága) néven szolgált üdülőhajóként.

A hajó Völkerfreundschaft korában:
Forrás: Bundesarchiv, Bild 183-G1011-0023-001 / Sindermann, Jürgen / CC-BY-SA 3.0, CC BY-SA 3.0 de 

(A Stockholm korábban az olasz Andrea Doria-val történt 1956-os összeütközéséről híresült el, ez utóbbiról magyar nyelvű Wikicikk. Amíg a Stockholmnak csak az orra tört össze, a másik hajó el is süllyedt, de előzőleg 1660 személyt sikerült kimenteni, 46-an azonban meghaltak az ütközéstől.)

A Stockholm az ütközés után // Szerzői jog: Item is held by John Oxley Library, State Library of Queensland 

A hajót 1961-ben vették használatba, az utak kéthetesek voltak. Ez volt az NDK első üdülőhajója, ma pedig a legidősebb ilyen az egész világon. Többször is átépítették, csak a törzse maradt az eredeti, mert olyan jó acélból készült, amit eredetileg hadihajók építésére szántak. A svédek óceánátkelésre építették a hajót, és a Stockholm annak idején a világ legnagyobb üdülőhajója volt.

Milyen is volt az élet egy ilyen hajón?
A teljes 45 perces német nyelvű Yuotube-videó

A hajó neve a filmben még Azores, csak 2016-ban változott Astoriára.

A hajóutak a berlini fal felhúzásáig főleg a Földközi tengerre irányultak. A hajó luxus ellátást nyújtott az utasainak, az otthoni hiánygazdaság itt nem éreztette hatását. Ez a luxus a szocializmus fölényét hivatott demonstrálni a világ számára: az asztalnál történő kiszolgálással, otthon soha nem látott fogásokkal; a jó hangulatot pedig sok-sok koktél támogatta. A lényeg: minél messzebb kerülni az otthoni hétköznapoktól. Mert a hajó ellátása az egyéb szakszervezeti üdülőkétől is messze kiemelkedett. Hát igen: az 500 utas számára könnyebb volt szocializmust nyújtani, mint az otthoni 17 milliónak.

1961 augusztus 13-val aztán, amikor az NDK a vízi határokat is lezárta, sok minden megváltozott. A Völkerfreundschaft ebben az időpontban is úton volt, a híreket hallva többen nem is tértek vissza a lezárt határok mögé. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a hajó később már nem használta „az osztályellenség földjén” az ún. Kieli csatornát, a kockázatos útvonalakat törölték a programból, az utasokat jobban megválogatták, és a Stasi (biztonsági tisztnek álcázva) természetesen a hajón is képviseltette magát, figyelte az utasokat, és mindent ellenőrzött. És az NDK-s hajók már csak baráti országokban kötöttek ki, Leningrádban pl. 191-szer járt a Völkerfreundschaft. Egy másik úti cél volt pl. Murmanszk. Egy 26 éves orvos épp egy ilyen utat használt ki a szökésre: a bátyja már nyugaton volt, és már várta a hajó érkezését. Az orvos Kiel környékén, a Fehmarn sziget és Dánia között egyszerűen leugrott a hajóról, persze igyekezett elkerülni a propellereket. A szökéshez a beavatott parti őrségtől is kaptak segítséget, akik a hajó és a vízbe került orvos közé ékelődtek be, nehogy a Völkerfreundschaft mentőcsónakja érje el előbb a menekülőt, mert hiszen a mentés kötelessége volt.

Összesen 233 ilyen vízbe ugró menekülőt tartottak számon, de arról nincs adat, hogy hányan élték túl az ugrást. A kikötőkben a személyzet több tagja is megszökött, ilyenkor persze a barátokat-ismerősöket is kérdőre vonták, hogy tudtak-e a tervről.

1962. október 14-én a Völkerfreundschaft kubai útra indult, ezzel a világtörténelemnek is részévé vált. Ugyanezen a napon fedezték fel ugyanis amerikai felderítő repülők, hogy a Szovjetunió Kubában rakétatámaszpontokat létesített, és egyéb fegyvereket és katonákat is vitt oda. Amikor a hajó elindult, még nem volt szó semmi krízisről, Kuba előtt azonban már amerikai tengeri blokád várta. Kennedy október 22-én követelte Hruscsovtól, hogy vonja ki a rakétákat a szigetről. A hajó 24-én érte el a blokádot, ahol ugyan külső vizsgálódás után továbbengedték, a szovjet hajókat azonban tényleg visszafordították. Október 27-én a hajó befutott Havannába, de az öröm nem tartott sokáig: a következő nap már vissza is kellett fordulnia.

Évente egyszer a hajót karbantartásra kellett küldeni, de az NDK-s hajógyárak erre nem voltak képesek, már csak az alkatrészek miatt sem, ezért a svéd Göteborgba küldték. Fizetni kemény valutával kellett volna, ehelyett fizetségként inkább charterhajóként nyugati utakra is kölcsönadták a hajót. A Völkerfreundschaft látványos időszaka 1980-ban ért véget.

Az NDK-nak összesen három üdülőhajója volt, a második a saját építésű Fritz Heckert, a szakszervezet üdülőhajója volt. Építését 1958-ban határozták el, a dolgozók „önként”, pénzzel és munkateljesítménnyel járultak hozzá a költségekhez. Ez lett az első és utolsó saját építésű ilyen hajó.

A Völkerfreundschaft utódjaként az akkori „Álomhajó” (Traumschiff) tévésorozat hajóját, az Astort nézték ki (német nyelvű Wikicikke). A Hamburgban 100 millió DM-ért épült hajó a városnak nem hozott szerencsét, akkoriban még nem volt elég fizetőképes kereslet a drága luxus utakra, ezért a hajót 1984-ben Dél-Afrikának adták el. Ott fedezte fel egy NDK-s kereskedő, közvetlenül megvenni azonban nem lehetett, mert az NDK-nak nem volt kapcsolata az apartheid országgal. Közvetítő kereskedőt kellett tehát közbeiktatni, a feladatot egy hamburgi hajótársaság vállalta. A hajót áruval fizették ki, és 1985-ben Arkona néven állt az NDK szolgálatába.

Az Arkona 1989-ben - Harald Köhler - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0 

Maga az, hogy az NDK ezt megenged(het)te magának, nem kis politikai jelentőséggel bírt. És az Arkona szintén megjárta Kubát, és szerte a világon az NDK gazdasági erejét hivatott igazolni. Az utasokat továbbra is alaposan leellenőrizték, az út előtt még a szomszédokat is kikérdezték, hogy az utazó nem adta-e el a bútorait. Az Arkonát minden volt utasa dicsérte a luxus ellátás, a szórakoztató és egyéb programok miatt. Az Arkonának azonban devizát is kellett termelnie, ezért útjait a nyugati oldalon nyugati utasok számára a TUI is hirdette. Többen, akik annak idején a hajót Astor korából ismerték, kíváncsian indultak ismét útra vele, hogy mi is változott az NDK-s zászló alatt. Évente 100 napig csak nyugati utasok utaztak a hajón, és találkoztak a keletnémet hajó személyzetével, kiszolgálásával, - akiknek minden tekintetben bizonyítaniuk kellett, az ellátásnak a legmagasabb szinten kellett maradnia. Erre az NDK számára presztízst jelentő körülményre külön is kioktatták a kiszolgáló személyzetet, és ilyenkor a kapitány megszólítása is más volt: Genosse (elvtárs) helyett Herr (úr) Kapitän.

A 80-as évek végén az Arkona még Norvégiát is megjárta, eljutott egészen az Északi fokig, behajózott fjordokba, de sehol nem kötött ki, nehogy az utasok megszökjenek. A személyzet azonban a charter utakon is kiszállhatott, de „kísérő” majd mindig volt mellettük. A csúcspontot a Karib-tengeri utak jelentették – a hosszabb utakon azonban elkerülték a hajókat és a szigeteket, szintén az utasok szökésének veszélye miatt.

Az NDK-s üdülőhajózás a berlini fal megnyitása után 1989-ben véget is ért.