Egy üdülőhajó fedélzetén bő három hónap alatt körbe lehet járni a Földet, és 5 kontinensen akár 70 kikötőt is fel lehet keresni. És az sem feltétlenül szükséges, hogy az út túl sokba kerüljön, bár egy lakosztályban két személyre akár fél millió eurónál nagyobb összeget is ki lehet adni.
Egy-két hete több általam figyelt német forrásban is feltűnt egy-egy híradás a legkülönbözőbb hajótársaságok által kínált világ körüli hajóutakról. Bő egy hete pl. a STERN.DE hozta az alábbi összeállítást, melyből kiszemezgettem a lényeget. A cikk a különböző hajótársaságok olyan világ körüli útjaiból ad áttekintést a személyenkénti legkedvezőbb árak megadásával, amelyek a német nyelvű utasok számára érdekes lehetnek.
Egy ilyen út persze megmozgatja az ember képzeletét, és bár sok itt olvasott célpont érdekelne, egyelőre mégsem tudnám magam elképzelni egy hajón, több hónapra bezárva. Ha valaki volt már hosszabb úton, szívesen olvasnám beszámolóját.
Costa Crociere: www.costakreuzfahrten.de
Costa Luminosa Savonából indul már 2017 január 6-án Casablanca felé, majd Brazília érintésével megkerüli a Horn fokot, majd Chiléből tovább Tahiti, Új-Zéland és Ausztrália felé. Az utána érintett kikötők: Bombay, Muskat, majd a Szuezi csatornán át jut vissza a Földközi tengeri kikötők felé. A Costa Luminosa azért alkalmas egy ilyen útra, mert a hátratolható üvegtető többféle klímához is alkalmassá teszi.
Megnézve a Costa honlapját, nem valószínű, hogy a hajó tele lesz, mert 3 héttel az indulás előtt majdnem minden kategóriában van szabad kabin.
Főbb adatok: 2017 / 106 nap / 12.000 euró/főtől (kétágyas kabinban) / napi átlagár: 113 euró
Forrás: Costa Crociere: Egy útvonal Dél-Amerika megkerülésével
Aida Cruises: www.aidaselection.de
Az Aida társaság Hamburgból az Aida Carat indítja 116 napos világ körüli útra, de csak 2017 október 17-én. 23 ország 41 kikötőjét érinti, többek között a Tűzföldön Ushuaiat is, megkerüli a Horn fokot, majd Francia Polinézia, Ausztrália keleti partja, Bali, Maldív szigetek érintésével a Szuezi csatornán át jut vissza Európába, a végén pedig Hamburgba. Az Aida Cara a legrégebbi (1996) és legkisebb Aida hajó .
Főbb adatok: 2017/18 / 117 nap / 12 575 euró/főtől (kétágyas kabinban), napi átlagár: 108 euró
Phoenix Reisen: www.phoenixreisen.com
A német Phoenix Reisen társaság Albatros nevű, 43 éves, többször is felújított hajója most december 22-én indul 112 napos útjára a Karib-tenger irányába, aztán a Panama csatornán áthaladva érinti Costa Ricát, Ausztráliát, Indonéziát is. Az ilyen hajókon ritka négyágyas kabinban egy körutat 100 euró/ nap alatt is lehet abszolválni.
Főbb adatok: Albatros, 2016/17 / 112 nap, 10 000 euró/főtől (négyágyas kabinban), napi átlagár: 89 euró
A Phoenix Reisen egy további hajója is világ körüli úton tölti a telet: az Artania Genovából indul a Karib-tenger irányába, az érintett célpontok: Madeira, Kuba, Costa Rica, Ecuador, Peru, Új-Zéland, Tasmánia, Nyugat-Ausztrália, Szingapúr, Thaiföld, valamint Omán. Szintén csak májusban ér vissza Velencébe.
Főbb adatok: Artania / 138 nap / 16 000 euró/főtől (háromágyas kabinban), napi átlagár: 116 euró
Cunard : www.cunard.de
A Cunard társaság a Queen Elizabethet küldi világ körüli útra, mely Hamburgból indul 2017. január 5-én, aztán érinti New Yorkot, és csak május 10-én ér vissza Célpontok: Karib-tenger, Panama csatorna, San Francisco, Hawaii, Új-Zéland, Sydney, Japán, Szingapúr, Sr Lanka, Dél-Afrika, Kanári szigetek, majd vissza Southampton és Hamburg. Erre az útra már nincs is szabad hely, foglalni csak a 2018-as útra lehet.
Főbb adatok: 122 nap / 19 700 euró/főtől (kétágyas kabinban), napi átlagár: 161 euró
MSC Crociere: www.msc-kreuzfahrten.de
Akik hosszabb időre terveznek, azok az MSC-vel is mehetnek világ körüli útra, de csak 2019-től: a foglalás most december 14-től vált elérhetővé. Az MSC első világot kerülő hajója a Magnifica lesz, mely 32 ország 49 kötőjét érinti majd, Genovából indul és oda is érkezik vissza. Az érintett térségek: Karib-tenger, Panama csatorna, Ausztrália déli partjai, Thaiföld, Perzsa öböl, Szuezi csatorna. Több helyen egy napnál hosszabb időt is terveznek eltölteni.
Főbb adatok: 2019 / 119 nap, 12 500 euró/főtől (kétágyas kabinban), napi átlagár: 105 euró
Forrás: www.msc-kreuzfahrten.de / Egy másik útvonal a Panama csatornán áthaladva
Holland America Line: www.de.hollandamerica.com
A Holland America Line „MS America” hajója szintén 2018-ban indul hosszabb útra Fort Lauderdale-ből, és a Panama-csatornán áthaladva, délről kerüli meg Új-Zélandot, Ausztráliát, majd Bali és Hongkong érintése után ismét csak délre fordul, és a Seychelle szigetek és Madagaszkár után Dél-Afrika az irány, majd néhány afrikai célpont érintésével tér vissza Fort Lauderdalebe.
Főbb adatok: 113 nap / 16 000 euró/főtől (kétágyas kabinban), napi átlagár 142 euró..
Hapag-Lloyd Cruises: www.hl-cruises.de
Az MS Europa világ körüli útjai legendásak, évente több hónapot tölt világ körüli útjain. Jelenleg egy 337 napos úton jár éppen, ennek ára 147 00 euró, vagy a lakájszervizt is nyújtó Grand Penthouseban akár 355 000 euró is lehetett. A következő foglalható világ körüli út 2017 novemberében indul Nizzából, az érintett célpontok: Karib-tenger, Panama csatorna, Dél-Amerika nyugati partjai, 17 kikötés Csendes óceáni szigeten, sok partraszállás Ausztráliában, Indonézia, Maláj félsziget, Dubai.
Az MS Európa a 'fő, hogy kapni lehet' kategóriában a legdrágább világ körüli utat kínálja:
Főbb adatok: 149 nap / 79 000 euró/főtől (kétágyas kabinban), napi átlagár: 531 euró
(amiért akár 273 720 eurót is ki lehet adni, igaz, ebbe az árba a németországi oda- és visszaút is belefér)
A fenti ajánlatok nyilván sokféle honlapon megtalálhatók a neten, a személyes keresgéléshez szokás szerint egy német kiindulási pontot ajánlok a mai napon 101 világ körüli (világfelfedező) úttal: DREAMLINES.de
******
Egy ilyen utazás újra csak az a kategória, mint amiről az Északnyugati átjárós posztban írtam: még sok, nagyon sok évig kellene élnem, hogy a nyugdíjamból összespóroljam a rávalót. Álmodozni róla és végignézni az érintett helyeket azonban nem került semmibe.