Üdülőhajóval élményszigetre
2017. január 27. írta: fische

Üdülőhajóval élményszigetre

gy bő 10 nappal ezelőtti híradás szerint az MSC Crociere szigetet vásárolt a Bahamákon, amit a térséget járó hajói számára különleges élményszigetté kíván kiépíteni: ez lesz az Ocean Cay MSC Marine Reserve. A sziget Biminitől délre, Miamitól 105 kilométerre fekszik, az építési munkákat ünnepélyes keretek között 2017. január 16-án kezdték el.

A szigeten, amin korábban csak homokot termeltek ki, különleges természeti élményeket kívánnak majd nyújtani a hajók utasainak. A sziget adottságai kiválóak: kristálytiszta kék víz veszi körül, 3,5 kilométeres stranddal rendelkezik, és egyedülálló tengeri flóra és fauna jellemzi. 2018 novemberére az MSC exkluzív természeti paradicsomot építene ki vendégei számára. A hajók közvetlenül a szigetnél tudnak majd kikötni anélkül, hogy a tenderhajókat kellene igénybe venni. Ehhez majd egy új kikötőhidat is kell építeni.

A szigetvásárlással és üdülőbázissal az MSC jó példákat követ, hiszen nem ő az egyetlen hajótársaság, mely saját szigettel rendelkezik. A legutóbbi ilyen információ az előző év végén érkezett:   

A Norwegian Cruise Line 2016. novemberében vette használatba a Harvest Caye szigetén kialakított új bázisát Belize-ben. Kikötnek itt azt az Oceania Cruises és a Regent Seven Seas hajói is (és az NCL-nek van egy másik szigete is a Bahamákon, a Great Stirrup Cay).

A társaság saját szigetvideója a YouTubeon:  

  A poszt írásával kapcsolatban végignéztem egy német szemléző oldal (Cruisetricks) írását az NCL már működő szigetéről, ahol egy normál út keretei között a hajójuk egy egész napot töltött. Legfontosabb megfigyelései:

- amit a sziget kínál: fehér homokos tengeri strand, 1400 m2 felületű édesvizű medence, pálmák, türkizkék tenger, éttermek és bárok, vízisport-lehetőségek, több hosszú kötélpálya lesikláshoz, szuvenír-üzletek, kibérelhető luxus strandvillák és egy kis állatbemutató,
- a kb. 4000 utas ellenére sehol sem tűnt zsúfoltnak,
- lehet kajakozni, elektromos csónakokat bérelni, állva evezni,
- 2017 tavaszától majd egy külön búvárbázis is működni fog a parttól 5 mérföldre,
- a magas fehér toronyból siklókötelek és függőhíd indulnak,
- az állatbemutatóban hüllők, madarak és lepkék láthatók,
- a szigetről bármikor fel lehet menni a kikötőhídhoz rögzített hajóra,
- a szigeten elfogyasztott ételek és italok nem részei a hajó szolgáltatásainak, nem érvényesek az italcsomagok, és az all-inclusive rendszerek sem, mindent külön kell fizetni,
- ivóvíz a járófelületek mellett sok helyen elérhető,
- a legtöbb helyen fizetni lehet a hajókártyával, egyes helyeken azonban csak készpénzzel,
- a szigeten érvényes aktuális árakról a Norwegian honlapján érdemes tájékozódni,  
- akit mindez nem köt le, azoknak kirándulást kínálnak Belize szigetére,
- a részben mesterséges szigeten a hajótársaság üzemeltető cége teljes ellenőrzést gyakorol, ezért az utasok szabadon mozoghatnak és biztonságban érezhetik magukat.

Az embernek valahogy az az érzése, hogy a szigetek a hajókon helyhiány miatt nem elérhető kalandokat kívánják nyújtani a hajók utasainak, tehát az élménysziget valahogy a hajó kiterjesztése.

Harvest Caye helyzete:

További trópusi bázisok részletek nélkül

Hajótársaság(ok) // bázis neve (helye)
Costa Cruises // Catalina Island (Dominikai Köztársaság)
Holland America Lines, Carnival Cruises, Cunard és Seaborn társaságok // Half Moon Bay (Bahamák)
Royal Caribbean, Azamara Cruises és Celebrity Cruises // Labadee félsziget (Haiti)
(a Royal Caribbean egy további magánszigettel is rendelkezik // Coco Cay (Bahamák) )
Princess Cruise és P&O Cruise // Princess Cays az Eleuthera szigeten (Bahamák)
Walt Disney Company // Castaway Cay (Bahamák)

Ha valaki volt már ilyen szigeten, szívesen olvasnám beszámolóját.

A bejegyzés trackback címe:

https://vizek-hajok.blog.hu/api/trackback/id/tr7712175634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maritimer 2017.01.28. 18:14:02

Voltam a Great Stirrup Cay-en 2014-ben.
Pici sziget foldutakkal, elektromos jarmuvekkel, de nagyon jol kiepitve es felszerelve. Nagyjabol 300 ember el a szigeten, valamennyien a hajostarsasagokkal szerzodott cegek alkalmazottai.
A szigeten levo ettermek/kocsmak szemelyzete a hajorol szall ki es az utolso tender boat-tal megy vissza. A cruise card-dal lehet fizetni.
Mirol irjak meg? :-)

fische 2017.01.28. 19:58:27

@maritimer: Köszönöm a választ! Így elolvasva a leírásokat, egy kicsit szkeptikus vagyok, hogy ezek a szigetek nem csak azt szolgálják-e, hogy az utasok még többet költsenek. Neked mi volt az érzésed?

maritimer 2017.01.29. 13:38:28

Egyaltalan nem ereztem annak. Ugyanugy egy kikotohely mint a tobbi.
A strandert es a napozoagyakert/napernyoert nem kell kulon fizetni, innivalo, egy-ket ajandektargy meg nem nagy dolog osszevetve az utazas teljes koltsegevel.
Termeszetes, hogy a hajostarsasagokan ez is az uzleti resze es nem karitativ okokbol uzemeltetik ezeket a szigeteket.
A vallalkozas szempontjabol az a legnagyobb elonye egy sajat szigetnek, hogy ebben az esetben a kikotes alatt a hajon levo letesitmenyek (uzletek, kaszino) nyitva maradhatnak, nincsenek kikotoi dijak es a szigeteken levo kirandulasok bevetele is "hazon belul" marad.
Egyertelmu, hogy a bevetelbol elnek es probaljak az utasaikat meg tobb koltesre ravenni, de egyreszt ezert csinaljak, de nem kotelezo a kis magan szigeteken sem kolteni, sem kiszallni.

fische 2017.01.29. 17:47:32

@maritimer: Köszi a kiegészítést! Az, hogy közben a hajón is minden működik, csillapítja a fenntartásaimat.

maritimer 2017.01.29. 19:01:09

@fische: ez az egyik elonye a privat szigeteknek. Mashol a kikotesek alatt szinte minden zarva van, kulonben a helyi adokat es vamterheket hozza kellene adni az arakhoz. Itt viszont nem.
Great Stirrup Cay-en egesz erdekes kirandulasok is voltak. Sot, az eco boat tour az egyik legjobb volt amin eddig resztvettem.

fische 2017.01.29. 21:34:46

@maritimer: lassan kedvet is kapok ezekhez az élményszigetekhez - kár, hogy olyan messze vannak.

maritimer 2017.01.30. 13:50:26

@fische: Azert manapsag mar nincs annyira elerhetetlen tavolsagban Miami.
Iri ide : customers@hunameca.com amerikai iroda de van naluk aki magyar uzenetekre is valaszol. Szemelyre szabottan hozzak ossze az arajanlatokat es ami a (szerintem) legfontosabb: amerikai arakkal dolgoznak. A magyar hajosutakat ertekesito irodak brutalis haszonkulcsokkal dolgoznak. Neha ossze szoktam hasonlitani a magyar es az amerikai arakat, gyakran latok olyat, hogy a magyar iroda a ket-haromszorosat keri ugyanazert az utert.

fische 2017.01.31. 09:26:33

@maritimer: Ha belegondolok, nem csak kilométerben van messze a Karib-tenger, hanem a kívánságlistámon is. Nagyon össze kellene passzolni az ismeretlen tényezőknek, hogy eljussak a lista végére: korom, egészségi állapotom, nyugdíjam szintje.
Tavalyi norvég hajóutam kapcsán én is megszondáztam egy magyar irodát: 30 %-ot tett volna rá a hajójegy árára anélkül, hogy valamit szolgáltatott volna. Szépen megköszöntem :-)
süti beállítások módosítása