Most szombaton, azaz október 15-én akár ez is lehetséges! De kezdjük az elején:
Update október 15-én 11:30-kor – lásd a poszt végén
Valamikor júliusban, a Megváltó ünnepével kapcsolatban már írtam a velencei webkamerákról, és szó esett a Szent Márk tér székesegyház előtti részét mutató kameráról is: a kamera linkje Ezt a múlt év vége felé fedeztem fel, és ez be is van mikrofonozva, és amely néhány hónap alatt majdnem 2 millió látogatót könyvelhetett el. Volt olyan eset, hogy egyszerre ezernél több látogató volt online – nem is csodálható.
Forrás: http://www.venedig.com
És persze vannak alkalmak, nem csak vasárnapokon, amikor a teret úgy kitölti a Szent Márk székesegyházba bejutásra várók tömege, hogy szinte mozdulni sem lehet. Vasárnaponként pedig akár a térre kihelyezett egyházi rendezvényt is figyelemmel lehet kísérni, amihez a harangszó biztosít hatásos kíséretet. A hanggal együtt az lehet az ember érzése, mintha a nyitott ablakon nézne ki. Az érzés fokozása érdekében volt már, hogy a számítógép képét a tévére kapcsoltam át – csodás hangulat!
Ha Szent Márk tér. akkor a kamerától persze képeket lehet várni a híradókban már biztos látott magas vízállásról is, amikor is az emberek állványokra rakott pallókon járnak. Az állványok általában a téren vannak egymásra rakva, de néha teljesen eltűnnek. Hogy aztán esetleg másnap újra ott legyenek.
De mégis mikor lehet számítani magas vízállásra, és mitől függ a mértéke?
Rákeresve hamar kiderült, hogy a várost és a teret is elöntő magas vízállás neve: Acqua Alta. Magyarul nincs róla külön Wikipédia szócikk, csak a Velence-cikk említi röviden, ezért itt a német szócikkből idézek:
Említésre érdemes magas vízállás főleg ősztől tavaszig fordul elő, és mértéke az asztronómiai árapály-viszonyoktól - vasárnap telehold!!! - , és különleges meteorológiai körülményektől függ, pl. az erős sirokkó okozta alacsony légnyomás hatására alakul ki, mely a vizet a lagúnába tereli. És mivel az árapály viszonyokkal függ össze, csak néhány óráig tart.
A város információs oldaláról származó adatok szerint 90 cm vízállásig normál viszonyok uralkodnak, ha ennél magasabb a víz, akkor az már „Acqua alta“. Az alábbi táblázatból az is látható, hogy az egyes vízállásoknál a város mekkora hányada kerül víz alá:
Vízállás | A város elöntött hányada |
+90 cm | 2 % |
+100 cm | 5 % |
+110 cm | 12 % |
+120 cm | 28 % |
+130 cm | 46 % |
+140 cm | 59 % |
+150 cm | 70 % |
A városi honlap egyik oldalán közölt grafikon pedig három napra előre mutatja a várható vízállásokat (alább a poszt írásakor talált állapot).
A poszt aktualitását az adja, hogy a fenti előrejelzés szerint most, október 15-én nagyon magasnak tekintendő, 125 cm-es vízállásra lehet számítani, és mindez délelőtt 11 óra körül! Tehát mind a hullám felfutását, mind pedig lecsengését jól meg lehet majd figyelni. A közlekedést szolgáló állványok nyáron nem voltak a téren, mostanában viszont már minden nap felállítják őket. Ha valaki ide utazik, annak hasznos az adatok ismerete, hiszen ilyenkor érdemes valami vízálló lábbelit, esetleg fóliacsizmát magával vinnie, mert a helyszínen 15 euróért lehet ilyet kapni.
Ha a tényleges vízállás 100 cm, akkor a város legmélyebben fekvő pontján, a Szent Márk téren már mintegy 20 cm magasan áll a víz. A városi honlap képe így ábrázolja a vízmagassági viszonyokat:
A jelenségekről találtam egy jó Youtube videót is, mely érdekes részleteket mutat a jelenségről.
És akkor hol a kajak? Ott a kép közepén!
Magas vízállásnál tehát elvileg lehet kajakozni a Szent Márk téren, de mint olvasom, tilos!
*************************************
Update október 15-én 11:30-kor
Így van az, ha az ember bízik a előrejelzésekben...
Sajnálom, ha most valaki csalódott, mert bár van víz a Szent Márk téren, de kajakozáshoz bizony nem elég mély, hiányzik az a jelzett +20 centi. Velem együtt most 1300-an vagyunk online, más is várta az "eseményt".
Hogy így lesz, azt már reggel sejteni lehetett, mert a posztban fentebb megadott előrejelzés helyett ma már csak ezt lehetett látni: a csúcs 11:30-kor és 125 cm helyett már "csak" 105 cm.
Hogy mi miatt nem jött be a jóslat, nem fogom keresni, a következő magas-magasabb vízállás biztos csak várat magára. Én továbbra is figyelem, ha kérsz róla értesítést, adj valami elérhetőséget.
Szép napot mindenkinek: fische