Az ún. parti áramellátás nagy forgalmú kikötők megoldása arra a helyzetre, hogy amíg a hajó a kikötőben tartózkodik, addig a légszennyezések elkerülése érdekében a motorokat ne kelljen működtetni.
Mert azzal, hogy egy hajó eljut egy kikötőbe, még nem ér véget a légszennyezése, hiszen az elektromos berendezések, klímák, hűtők stb. működésének fenntartásához folyamatosan biztosítani kell az energiaellátást, amihez egy, vagy több dízelgenerátort folyamatosan kell működtetni.
Ez a megoldás nem kis beruházást igényel, de a helyi légszennyezés mértékét jelentősen lehet vele csökkenteni.
A Vizek-hajók blog egy korábbi bejegyzésében már volt szó a hajók üzemanyagáról, benne a parti áram jelentőségéről:
„A hajókémény füstje” c. posztban részletesebb ismertetés olvasható róla.